Fák egy évfordulóra
120 éve annak, hogy 1899-ben március 19. –én megalakult a Sárvári Kerékpár Egylet. 2019-ben ugyanezen a napon civilek egy kis csoportja gyűlt össze, - kezükben egy hárscsemetével, - hogy megemlékezzenek az elődeikről, akik példát mutattak a jövő nemzedékének, vagyis a ma emberének, de ezzel kötelezte is arra, hogy a jövőnek ugyanúgy, ahogy ők is tették, emléket hagyjon, mely biztos útjelző tábla lesz számukra.
Az első fát az Önkormányzattal szemben a várpark lejárója mellé ültették el, ami nyitánya annak a kezdeményezésnek, ami a fent említett kerek évfordulót úgy kívánja emlékezetessé tenni, hogy összesen 120 hársfa csemetét ültetnek el.
De ezek a csemeték nemcsak az emlékezés fái, hanem azoknak a fáknak utódjai is, amik életükkel fizettek az újonnan megépített kerékpárút építésekor. A 120 csemetével igyekszik pótolni az Egylet, és az általa szervezett civil összefogás ezeknek a fáknak hiányát. A csemeték nem csak a kerékpár út mentén lesznek elültetve, hanem a város különböző pontjain is, így válnak majd díszévé a városnak.
A civil szervezetek mellett magánszemélyek is csatlakozhatnak a kezdeményezéshez, aki felelősséget érez, hogy a következő generáció is tiszta, zöld környezetben élhesse életét. A jövő magját a jelenben ültetjük. Ez az összefogás példa lehet mindenki számára, s ösztönzi mindazokat, akiknek érdeke a természetes élő környezet fenntartása, bővítése.
Csatlakozó szervezetek:
- Sárvár és Vidéke Méhész Egyesület
- Sárvári Városszépítő Egyesület
- Honismereti Szakkör
- Fut a Sárvár, gurul a Sárvár sportmozgalom
- Sárvár és Kemenesalja Mentett Kutyákért Alapítvány.
Erős György
Képek: Makrai Tamás
Előző:Lovagok a királyok vá... Következő: Vacogó tavasz...