95 év után
A Sárvár és Vidéke Méhész Egyesület, megalakulásának kilencvenötödik évfordulóját ünnepelte. A méhészek régi, és újonnan kialakított emlékhelyeken emlékeztek erre a több emberöltőnyi időre, amely úgy futott át ezen a három napon, mint a folyó a hidak alatt.
Az ünnep egy ritka perc az ember életében, amelynek emlékeit úgy őrzi a szíve mélyén, akár a madárfiókát a puha fészek. Ezért a ritka percért temérdek órát pazaroltak el a méhek tartói, s ezek az órák szültek bizony vitát, rossz szót, megsértett lelkeket, de békülést is.
Az idő sem akart kedvezni a kasmestereknek, de ők konokul törtek előre azon az úton, amit elődeik jelöltek ki számukra, 1924. augusztus 23. napján, és majd három napon át idézték a nagy úttörők emlékét. Azokét, akik egy kis kocsma zugából indulva tíz év alatt olyan Egyesületet építettek fel saját erőből, amely nemcsak az akkor még nagyközség Sárvár jeles egyesületévé vált, de tekintélyét mi sem bizonyította jobban, hogy tíz éves jubileumán, Sárváron tartották az országos méhész kongresszust, és a főutcát fellobogózták a városbíró felhívására. Most, igaz szerényebb körülmények között, idézték fel a ma élő méhészek, az ősök emlékét, szeptember 6. –tól egészen 8.-ig
Első nap, mikor a déli harangszó ebédre hívott a Szent László templomból, már komor esőfelhők gyülekeztek az égen. Pedig akkor érkezett Sárvárra Szemerits Eszter, Magyarország mézkirálynője, akit az Egyesület alelnöke fogadott. Hamarosan a parkolóba fordult Páprádi Anna Bíborka a mézkirálynő Első Udvarhölgyének autója is, aki kísérőjével, Nyerges Gáborral érkezett. A két fiatal, tettre kész, okos, bájos nő megjelenése, egy kissé napfényesebbé tette a képzeletben, de a valóságban egyre fenyegetőbb eget. Amíg Bíborkáék, a szállásukat foglalták el, addig Eszter meglátogatta az Arborétumban az úgynevezett méhes házat, ami közös akarata, majd tette lett a sárvári méhész közösségnek. A királynő mihelyst meglátta a méhes házat, ahogy belesimult a fák és bokrok árnyékába, mégis kitűnt, mint az őszi lomb, elismerően bólintott, és csak ennyit szólt:
- Ezzel a kis méhes házzal engem már lekenyereztek. – s máris ötletek tucatjával hozakodott elő, miképpen is lehet ezt a kis házikót a méhészek javára jobban hasznosítani. Gondolatait mi sem igazolta jobban, mint az, hogy három vendég jelent meg a házikónál, akik rögtön elismerően szóltak az épületről, de máris a helyi méhészeket keresték, és természetesen a mézet.
De nem lehetett sokáig időzni a méhes háznál. Egyrészt azért mert az idő homokszemei kérhetetlenül peregtek, és közeledett a „95 év emlékei” fotókiállítás megnyitója, illetve a falevelekre koppanó esőcseppek, első hírnökei voltak az égi áldásnak.
A fotókiállítást délután háromkor Toldi András, a kiállítás kurátora nyitotta meg, amelyen már részt vettek a Jászsági, az udvarhelyszéki, illetve Gyergyó széki lovagrendek lovagjai. Toldi András beszédében a képeken megörökített emlékek megosztását hangsúlyozta, hiszen a közös élmények egy közösség szilárd talapzatát is jelenthetik. A megnyitón jelen volt Kondora István polgármester úr, és Máhr Tivadar alpolgármester úr is. A város első embere Toldi András után köszöntötte az egybegyűlteket, aki a kiállított képeket egy olyan méhrajhoz hasonlította, amely már kilencvenöt évnyi utat tett meg, és az emlékezet nektárját hordja magában. Szemerits Eszter üdvözletében, az emlékeket olyan szikrákhoz hasonlította, amely az idő nagy kovácsműhelyében eggyé olvasztja a múltat a jelennel, a jövő hasznára.
A fotókiállításon külön köszöntötték Németh Béla, hajdani egyesületi elnököt, aki ezt a kilencvenöt évet majdhogynem átélte. Az ünnepség egy kis állófogadással végződött.
Délután ötkor az ünneplő társaság már Csöngén sorakozott fel az evangélikus templom udvarán, ahol a Tessedik akác előtt állítottak kopjafát a sárváriak. Kelemen Balázs, Csöngei akác című verse után, Szabó Ervin mondott beszédet, aki minden egybegyűltet köszöntött. Majd Mészáros László mondott üdvözlő beszédet, aki kihangsúlyozta, hogy Tessedik Sámuelnek mennyit köszönhet a magyar méhészet. Szemerits Eszter azokról emlékezett meg, akik az akácfa alatt pihentek meg, és a magyar irodalom olyan virágaivá váltak, mint a méhész számára az akácvirág májusban. Kisfaludy, Petőfi is láthatta a méhek járását, ahogy az akácfán nektárt gyűjtöttek. Eszter hogy a méhek továbbra is kedvük leljék az emlékhely körül, egy tihanyi levendulát ültetett el a kopjafa tövében. Ezután Garas Krisztina lelkész asszony mondott áldást. Ő, - hangsúlyozta -, nem a fára, és nem az elültetett levendulára kér áldást a Teremtőtől, hanem azokra, akik összegyűltek itt, „a két Sándor falujában” - ahol Petőfi Sándor töltött el néhány nyarat, és ahol a magyar költészet másik üstököse, Weöres Sándor született, majd élte meg boldog gyerekkorát, - és emlékeznek. Az emlékek pedig olyan kicsi gyöngyök, amiből közösséget fűznek össze, a barátság és a szeretet láncával.
Az ünnepséget megtisztelte a csöngei önkormányzat vezetője, Nyéki Sándor polgármester úr is. Az ünnepség vége után a méhészek megtekintették az evangélikus templomot, majd egy kis uzsonnára gyűltek össze, amit a tiszteletes asszony készített számukra lányával, Odettel.
Az uzsonna után az ünneplők, elbúcsúztak, majd kitérőt tettek a székely leventék síremlékénél, Péterfán, amit a székely lovagok meg is koszorúztak. Ezután a méhészek visszatértek Sárvárra, ahol egy bőséges vacsora várta őket a klubházban. Eszter elbúcsúzott a méhészektől, hisz előtte még hosszú út állt Bajára.
A vacsora tartalmas beszélgetéssel telt, kis vidámsággal, de hosszúra nem nyújtották a méhészek, hisz a következő nap hosszúnak ígérkezett.
Már hajnalban talpon voltak, és a várba indultak, hogy elrendezzék azokat a dolgokat, amik még szükségesek voltak, és csak most tudtak elvégezni. Az eső hol esett, hol megállt, de nyolc harminckor a lovagok menete, - amihez csatlakoztak immár a söjtöri, zselici, dél balatoni lovagok is, - elindult a templomba dobszóra, ahol a mézek áldása mellett az új egyesületi zászlót is felszentelték. A templomi mise után a menet át a városon az Arborétumba vonult, ahol az Elmúlás Fájának leleplezése következett, amelyet a méhes háznál állítottak fel.
Az Elmúlás Fájának tervét Lőrincz Sándor ötletéből gondolta tovább Horváth Antal, majd az Egyesület egyetértésével, és dr. Borovics Attila igazgató engedélyével megvalósított. Az Elmúlás Fája mindazon méhészek emlékére áll, akik már elhunytak, de valaha tagjai voltak a kilencvenöt éves egyesületnek. A kis megemlékezést Juhász Gyula: Fák című verse indította, majd Novák Gábor, és Nagy Gábor leleplezték a fát. Ezután Horváth Antal mondta el gondolatait, majd dr. Borovics Attila az ERTI igazgatója is köszöntötte az egybegyűlteket. A megemlékezés végén a lovagrendek fejet hajtottak az elődök előtt, miközben a szilencium dallama szólt.
Mindezek után Ádám József, az udvarszéki mézlovagrend egyik tekintélyes tagja egy valódi sárral tapasztott kast ajánlott fel a sárvári méhészgyűjteménybe, amit Makrai Attila elnök örömmel elfogadott.
A méhes háztól a méhészek a várba vonultak, ahol a hivatalos megnyitó eseményei zajlottak. A himnusz után Kelemen Balázs alelnök mondta el megnyitó beszédét, majd Máhr Tivadar a város alpolgármestere üdvözölte a kilencvenöt éves Egyesületet. Ezután Mészáros László hozta el az országos vezetés üdvözletét, majd Páprádi Anna Bíborka mondta el gondolatait. Az üdvözletek után, az elismerések átadása következett. Többen kaptak Országos elismerést, de az idén alapított „Sárvár Méhészeiért” Közösségi Díjat viszont négyen vehették át Makrai Attilától, és Páprádi Bíborkától: Németh Béla volt elnök, Horváth Antal, Balatoni László, és Benedikti Árpád. A díjat. Az ünnepség végén Máhr Tivadar Páprádi Bíborka kötötte fel szalagját az új egyesületi zászlóra, illetve a város nevében az alpolgármester úr nyújtotta át város ajándékát a kilencvenöt éves egyesületnek, amit Makrai Attila elnök vett át.
A megnyitót követően ebédig két előadást hallgathatott végig a látogató. Először Dr. Kovács Dezső egyetemi tanár taglalta a méhészet, és mézkereskedelem problémáit, és a problémák megoldásának lehetőségeit vázolta fel. Ezután Mezei Attila osztotta meg az apiterápia terén szerzett tapasztalatait a hallgatósággal.
A délután már a szórakozásé volt. Az idő kissé jobbra fordult, így a programokat szabadtéren rendezték meg, de a gyerekfoglalkoztatás a fedett téren maradt, ahol Dolgos Anikó vezetésével az asszonyoknak telt házzal kellett megküzdeni. Számos, műkedvelőnek mondott kulturális civil szervezet tisztelte meg az egyesület rendezvényét, és lépett fel a vár színpadán, és az úgynevezett profi előadókat meghazudtoló előadásokkal színesítették ezt a borongós napot. Nagy siker arattak a Vármelléki óvoda nebulóinak előadása a Bejcgyertyánosi Napfény Dal, és Tánccsoport bolondos bordalai, a Jákfai Színjátszó Kör komédiái, a káldi Napraforgók népi táncegyüttese. A Ma’Mint’Ti’ színjátszó kör előadása. Horváth Panna hangja sok hallgatót ejtett ámulatba, és a horvát asszonykórus fiatal tamburásaival, nem egy nézőt dalra fakasztott.
Már erősen szürkült az egyre hidegebb szombat, mikor véget ért a nap a vár udvarán. A méhészek bállal zárták, ezt a csöppet sem unalmas napot.
Ám másnap újabb kihívás előtt álltak, hisz a Mézes Örömfutás rajtja várta őket, az Arborétum területén. A méhes háztól induló futás vagy séta nagy lelkesedéssel indult, és az 1924 m t sokan teljesítették, de az öt km futást kevesen vállalták be, amit Molnárné, Kata, a Jászsági lovagrend kísérője nyert meg nagy fölénnyel. A szervező Benedikti Árpád, és lánya Anna nem tudtak kiteljesedni, ugyanis Kelemen Balázsban tartották a lelket, akit 5 km után át is tudtak lökni a cél vonalán. A verseny, vagy inkább kocogás után a mézes limonádé, és szendvics várta a megfáradt futókat, sétálókat.
A testi megpróbáltatások után, szellemi felüdülés várt a futókra, ugyanis Rétfalvi Tamás tartott előadást az okos kaptárról, amely több tudományos vizsgálat alapja lehet, illetve számos méhész problémára adhat választ, ha adatok érkeznek Tamáshoz, amelyet aztán feldolgozhat. és erre kérte is a hallgatóságot.
Az előadás egy remek kvízzel végződött, amit Lendvai Róbert dolgozott ki, és okos telefonról lehetett elérni. A kérdések a kilencvenöt éves egyesület múltját ölelték fel, és nagy küzdelem után Muki felhasználó nyert meg, aki egy üveg pezsgőt kapott díjként, amit természetesen a többi versenyzővel fog meginni, egy arra érdemes napon.
Ezzel a kis közjátékkal fejeződött be a kilencvenöt éves egyesület ünnepségsorozata. Döccenők, bakik ellenére talán jól sikeredett mindez, és remélhetőleg közelebb hozta egymáshoz nemcsak a helyi, de a Kárpát medence számos helyéről érkezett méhészeit, hisz a cél egy: a méhek, és velük a méhészetek megmentése, a méz és méhészeti termékek méltó piedesztálra emelése, a természetesebb méhlegelők tágítása, amiben, az Erdészeti Tudományok Intézete már nem egyszer támogatásáról biztosította a méhészeket. Erre legalábbis Sárváron számos jóindulatú gesztus a bizonyíték. Hogy aztán méhészek a felajánlott lehetőségekkel tudnak e élni, az már a jövő kérdése.
Kelemen Balázs
Képek: Moór Ferenc
Kis falu nagy... Tovább a képekre Mézes nap Kanizsán