A tizenkettedik méhésznap

Immáron tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Sárvár és Vidéke Méhész Egyesület hagyományos méhésznapját a szeptemberi indián nyárban. A két napossá vált rendezvénysorozat, ha nem is vonzott tömegeket, azért valahogy mégis sikerérzetet hagyott maga után. Lehet, hogy nem osztja mindenki ezt a véleményt, és biztos van némi alapja az ő nézeteiknek is, de ahhoz képest, hogy a szervezők feje felett Damoklész kardjaként függött az, hogy egyáltalán megrendezhetik rendezvényüket, nem volt kis teljesítmény tőlük ez sem. Soha ne feledje senki: a szervezők, nem hivatásos rendezvényszervezők, nem marketing szakemberek, hanem egyszerű méhészek, méhtartók, akik még hisznek egy közösség erejében, összetartásában, abban, hogy nem mindig a haszonlesés a cél, hanem az, hogy együtt legyenek, és így talán elviselhetőbb, az élet megpróbáltatásai is, amely ebben az évben jócskán kijutott a méhészeknek. Akik tevékenyen részt vettek a munkában, az szabadidejüktől, családjuktól vették el azt az időt, amit közösségük életére fordították. S habár botlottak olykor a nyelvek, s a dátumok nem igazodtak a történelemhez, vagy ott maradt minek ott kellett lennie valahol, a történet így szép és egész. A tökéletesre senki nem emlékezik, de a baki, számos anekdota forrása, amelyen évekig lehet kacagni a bogrács alatti tűz mellett, a gyógyfürdők simogató vizében, vagy egy pohár bor mellett az asztalnál.

A méhésznap valójában péntek délután négy órakor kezdődött szeptember 11. napján, mikor is a méhészek Csöngére indultak, baráti mézlovagok kíséretében, hogy a csöngei Tessedik akácnál leróják tiszteletüket, azon nagy elődök előtt, akik megteremtették a modern magyar méhészet alapjait. A csöngei akácnál Szabó Ervin méhésztárs szólt azon sárvári és vidékének méhészeihez, és a méz lovagrendek lovagjaihoz, úgy, mint Jászi Mézlovagrend, Dél-balatoni Mézlovagrend, söjtöri Szent Ambrózia Mézlovagrend, és Zselici Mézlovagrend és a Sárvári Apiarius Mézlovagrend tagjaihoz, akik megtisztelték jelenlétükkel az ünnepséget. De ott állt a mézkirálynő udvarhölgyeivel, akik fiatalságukkal beragyogták a csöngei templomkertet, ahol már az ősz színes szoknyája suhogott.

Az ünnepség végén a lovagrendek felkötötték a sárvári méhészek állított kopjafára szalagjaikat, így üzenve, hogy immár ők is részesei lettek a helynek, és felírták magukat a vidék láthatatlan, de mindig jelen lévő krónikájába. Nyomaik már ott vannak, s talán létezésük az emlékekben is megfogannak.

A templomlátogatás után a méhészek elköszöntek a tiszteletes asszonytól, Garas Krisztinától, aki az ünnepségen áldást osztott a jelenlevőre. Ezután Balatoni László vezetésére egy pillanatra megálltak az Ostffyasszonyfa mellett valaha működő hadifogolytábor temetőjénél, ahol számos nemzet fia alussza örök álmát. László mesélt a helyről, de azt fűszerezte gyerekkori élményeivel is. Mint egy jó tanító, magyarázta a vendégeknek a történetet, amely a Nagy háború okozta tragédiákban fogant, és mint  figyelmeztető ujjak álltak a sírkövek szerte a temetőben, intve arra a bolond utókort, hogy az aknától szaggatott, meddővé vált földre csapolt vér, csak gyűlölet és harag penészes kalászát érleli, és örök, fájó, bánatot arat.

Ezután, a kitérő után a méhészek a sárvári méhészklubba tértek be, ahol már az önfeledt szórakozásnak volt helye. A vendégek közt foglalt helyet Szabó Krisztián, aki az új elnök a pápai méhészek egyesületénél. Krisztiánnal Szombathelyen ismerkedtek össze a sárváriak, no meg feledhetetlen pálinkájával, mely oly selymes, akár a csendes tavaszi, meleg eső. Krisztián új alapokra akarja helyezni a pápai egyesületi életet, és kapcsolatot szeretne teremteni a környék egyesületeivel is. Már most meghívta a sárvári méhészeket, a szeptember 26. napjára tervezett pápai méhésznapra, amely az előrejelzések szerint igazán figyelemre méltó lesz. A sárváriak nagy örömmel vették jelenlétét, és terveit, és biztosították támogatásukról.

A vacsora egyik meglepetése lett az a hatalmas tepsiben tálalt, kemencében sült, gyümölcs köretbe ágyazott pontyok, amely Horváth Antal, és Novák Gábor mesterműve volt. Az ízek varázsa megigézte szinte az összes vendéget. De a szarvas pörkölt is elbűvölte az ízlelő bimbókat, ami viszont a Sárvári Méhész Egyesület szakács mestere Németh Gábor nevét dicsérte.

A következő meglepetés a jászi lovagok ajándéka volt, akik egy grillás tortával ajándékozták meg a Sárvári méhészeket. A tortát hamarosan feláldozták a vendégek asztalán.

Másnap három előadással kezdődött a nap. Először Páprádi Anna Bíborka, Magyarország 2020. évi mézkirálynője tartott előadást a méz és méhészeti termékek, elsősorban a propolisz gyógyhatásainak tudományos vizsgálatairól, alátámasztva számos tudományos eredménnyel, majd beszélt, hogy ő, és két Udvarhölgye, Busi Adriána, és Szemerits Eszter, milyen erőfeszítéseket tesznek a mézmarketing jobbítására. Kiemelkedő gondolatuk a marketing szakokon tanuló egyetemisták gyakornoki munkáját felhasználni a méz reklámozásában. Bíborka után Adriána emelkedett szóra, aki a méhészeti termékek kozmetikai felhasználásáról beszélt, külön kiemelve a méhpempő jótékony hatásáról.

Szemerits Eszter, mint növényorvos a méhészek, és gazdák állandó súrlódásáról a permetezéséről beszélt. A gazdákat uniós intézkedések megfosztják a hatékony szerektől, így többször kénytelenek permetezni, ami nagyobb terhelést jelent a környezetnek, és méheknek egyaránt.

A három grácia után dr. Csóka György következett, aki a beporzókról tartotta meg előadását. Számos érdekességet említett, és a rovarok többmilliós titkáról lebbentette fel a fátylat.

Az előadások után a nap a mézlovagok felvonulásával folytatódott. A díszes ruhákba öltözött menet, zászlók alatt, dobszóra vonult a városon át, hogy egy-egy emlékhelynél megálljék, és fejet hajtson a nagy elődök előtt. Az Egyesület élete 1924 ben kezdődött, s bár 1950 ben megszakadt, de 1993 ban újraindult, ahogy Kelemen Balázs elmondta azon épület előtt, ahol az Egyesület megalakult, és ennek emlékét egy emléktábla is őrzi, amit a mézkirálynő udvarhölgyeivel, és Makrai Attila elnökkel meg is koszorúzott.

A mézlovagok, Vajda András és Horváth Bálint által diktált dobszóra átvonultak az Arborétumba, ahol az elhunyt méhészek emlékhelye áll. Az Elmúlás fájánál Horváth Antal mondott beszédet, majd Lőrincz Sándor méhésztárs, az emlékhely megálmodója gyújtott mécsest a királynő és udvarhölgyei kíséretében. Innen a várba vonultak a méhészek, ahol az ünnepélyes megnyitó következett. A mézkirálynő mellett dr. Máhr Tivadar a város alpolgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepség végén egy megható jelenet zajlott le, ugyanis Balatoni Lászlónak, az Egyesület tanár urának egy emlékoklevelet adott át a Hermann Ottó szakközépiskola tanára…Török Miklós..az iskola méhész szakkörének vezetője, ezzel megköszönve Balatoni László nevelő munkáját, aki a méhes házhoz kiránduló fiatalokat mindig szeretettel ,és lelkesedéssel fogadott, és tanított a méhészet szeretetére, becsületére. Ezzel a kis mozzanattal a megnyitó ünnepség véget ért, és a méhészek már önfeledt szórakozhattak. Az ebédet ismét Németh Gábor szolgáltatta, és megint nagy sikert aratott.

Ebéd után a méhészek végre sort keríthettek arra a régen várt pillanatra, hogy megjutalmazhassák azokat a csényei iskolásokat, és a Sárvári Vármelléki Óvoda nebulóit, azon sok szép rajzért, amit készítettek számukra, azon felhívás után, hogy a csényei iskolások képzeljék el, milyen egy mézkirálynő, a óvodásoknak meg méhlegelőt kellett rajzolni. A jutalmakat Páprádi Anna Bíborka, Busi Adriána, Szemerits Eszter, Makrai Attila, és Dolgos Anikó adta át.

A díjazottak:

Csényei iskola:

Arany:     Dobai Luca,

ezüst:     Horváth Zalán,

Bronz:     Németh Amilla,

Különdíj: Cserfalvi Kiara és Birkás Áron 

Vármelléki óvoda:

Arany:    Gőcze Réka,

Ezüst:     Bíró Laura,

Bronz:     Voczelka Réka

Különdíj: Tóth Kata, Göblyös Lilla

A díjátadás után, Dolgos Anikó, és Páprádi Anna Bíborka vezényletével néhányan tornáztak, hogy tunya testüket felfrissítsék. Ezután egy nagy kihívás következett. Meg kellett emelni egy teli mézes fiókot. és öt másodpercig ki kellett tartani azt. Ezt a versenyt ifjabb Kis László söjtöri lovagtárs felesége, Judit nyerte, így őt illette az Apis musculus kitüntető név.

Ezzel véget is ért a sárvári méhésznap. A három grácia mézet osztott még a sárvári fürdőn Makrai Attila, Balatoni László, és Kelemen Balázs kíséretében, majd búcsút vettek egymástól, és a három ifjú hölgy elindult Sárvárról hazafelé.

Az esti búcsúvacsorán, már csak a jászi, és zselici lovagok vettek részt. Csendesen elbeszélgettek, majd a két mozgalmas nap után hamar nyugovóra tértek. Másnap még a vendégek meglátogatták a sárvári múzeumot, de mikor a harang délben megkondult, már ők is felkerekedtek, hogy haza térjenek otthonaikba. Ezzel zárult Sárváron a tizenkettedik méhésznap.

Kelemen Balázs

Képek: Makrai Attila és Kelemen Balázs