Körtvélyesi Kitti

Kaland a méhekkel

 

Fekete-sárga csík a hátán,

mindenki sikít őt meglátván.

Valljuk be, elég veszélyes a fullánkja,

de annál hasznosabb a munkája.

 

Röpül szorgosan virágról virágra,

illatos bokorról zöldellő faágra.

Értünk dolgozik ő napról napra,

mégsem értékeljük elég nagyra.

Pedig tudjuk, a világon nélküle semmi sincsen,

nem véletlenül teremtette ide a jó Isten.

Mondják, az ember felett nem áll senki és semmi,

de szerintem butaság ebben a tudatban lenni.

 

Milyen csodálatos az ember léte,

 méhek nélkül ez sem jöhetett volna létre.

Ahogy az sem, hogy ki-ki cukrász legyen,

hisz a méz a sütikhez nélkülözhetetlen.

 

Az egészségünk nagy kincs, jól tudjuk.

Együk hát a mézet, ameddig csak bírjuk!

Propolisz, méhpempő és társaik,

akik fogyasztják, tűnnek a bajaik!

 

Méhnek lenni nem is oly nehéz?

Tán magától terem az akácméz?

Repülnek ők virágról virágra,

ezzel hozva áldást a világra.

 

Nélkülük a Földön az élet milyen lenne?

Hát, nem lenne sok örömünk benne…

Hisz a növények csak velük létezhetnek,

növény nélkül pedig állat, ember sem élhetnek.

 

Próbálkozik az ember méhként dolgozni,

a virágot apró ecsettel beporozni.

De lássuk be, ez nem a mi dolgunk!

Ehelyett inkább őrizzük meg a világunk!

 

Vigyázzunk a tisztaságra, állatra,

növényre, s minden másra!

Hisz itt kell élnünk együtt és egymást segítve,

mert máskülönben el vagyunk mi veszve…

 

A méhecske egy aprócska jószág,

de a munkája s élete csupa jóság.

Amíg él, ami igen csekély időben,

folyvást dolgozik erdőben, mezőben.

 

 Az egyént itt soha nem éri kitüntetés,

mert közös a cél, és ez nem is kevés.

Csak dolgozik egyre, mert tudja,

nem a siker a fontos, hanem az útja.

 

Vegyünk hát róluk példát!

Feledjük olykor azt a ranglétrát!

S ha egyszer megkérdezi gyermekünk,

tudjuk majd, hogy mit felelünk:

 

Miért vannak a méhek a virágon?

Mivégre vagyunk mi, emberek a világon?

Madách már megírta, ne ríjál, dolgozzál!

„Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!”