Az elmúlás fájára

Már nem vándorolunk, nektárt ontó legelőkhöz,

És oly jó tanyát sem keresünk az akácon,

Hol pörgettük dúsan az édes mézet a fák közt,

Míg szorgos méhek körülöttünk vigadoztak.

Rég elporló testünket máshol fedi sírhant,

S másutt hamvadtunk porrá, a halotti máglyán

Ám emlékünk itt él, s mint a kovász a kenyérben

Úgy keleszti a mának a tettét, majd a jövőnek

Hogy legyen akkor is méhész itt még, és vele jó méh.

                                Kelemen Balázs