Körtvélyesi Kitti
Kaland a méhekkel
Fekete-sárga csík a hátán,
mindenki sikít őt meglátván.
Valljuk be, elég veszélyes a fullánkja,
de annál hasznosabb a munkája.
Röpül szorgosan virágról virágra,
illatos bokorról zöldellő faágra.
Értünk dolgozik ő napról napra,
mégsem értékeljük elég nagyra.
Pedig tudjuk, a világon nélküle semmi sincsen,
nem véletlenül teremtette ide a jó Isten.
Mondják, az ember felett nem áll senki és semmi,
de szerintem butaság ebben a tudatban lenni.
Milyen csodálatos az ember léte,
méhek nélkül ez sem jöhetett volna létre.
Ahogy az sem, hogy ki-ki cukrász legyen,
hisz a méz a sütikhez nélkülözhetetlen.
Az egészségünk nagy kincs, jól tudjuk.
Együk hát a mézet, ameddig csak bírjuk!
Propolisz, méhpempő és társaik,
akik fogyasztják, tűnnek a bajaik!
Méhnek lenni nem is oly nehéz?
Tán magától terem az akácméz?
Repülnek ők virágról virágra,
ezzel hozva áldást a világra.
Nélkülük a Földön az élet milyen lenne?
Hát, nem lenne sok örömünk benne…
Hisz a növények csak velük létezhetnek,
növény nélkül pedig állat, ember sem élhetnek.
Próbálkozik az ember méhként dolgozni,
a virágot apró ecsettel beporozni.
De lássuk be, ez nem a mi dolgunk!
Ehelyett inkább őrizzük meg a világunk!
Vigyázzunk a tisztaságra, állatra,
növényre, s minden másra!
Hisz itt kell élnünk együtt és egymást segítve,
mert máskülönben el vagyunk mi veszve…
A méhecske egy aprócska jószág,
de a munkája s élete csupa jóság.
Amíg él, ami igen csekély időben,
folyvást dolgozik erdőben, mezőben.
Az egyént itt soha nem éri kitüntetés,
mert közös a cél, és ez nem is kevés.
Csak dolgozik egyre, mert tudja,
nem a siker a fontos, hanem az útja.
Vegyünk hát róluk példát!
Feledjük olykor azt a ranglétrát!
S ha egyszer megkérdezi gyermekünk,
tudjuk majd, hogy mit felelünk:
Miért vannak a méhek a virágon?
Mivégre vagyunk mi, emberek a világon?
Madách már megírta, ne ríjál, dolgozzál!
„Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!”