Az elmúlás fájára
Már nem vándorolunk, nektárt ontó legelőkhöz,
És oly jó tanyát sem keresünk az akácon,
Hol pörgettük dúsan az édes mézet a fák közt,
Míg szorgos méhek körülöttünk vigadoztak.
Rég elporló testünket máshol fedi sírhant,
S másutt hamvadtunk porrá, a halotti máglyán
Ám emlékünk itt él, s mint a kovász a kenyérben
Úgy keleszti a mának a tettét, majd a jövőnek
Hogy legyen akkor is méhész itt még, és vele jó méh.
Kelemen Balázs