A méz meséje

 

Az idén meghirdetett mézes reggeli programon ismét számos sárvári méhész vett részt, akik vitték, és kóstoltatták a jövő nemzedékével a világ egyik legnagyobb kincsét, a mézet. Idejüket talán nem pocsékolva tárták fel az ámuló nebulók előtt az erdők, mezők méhéből fakadó nyolcadik csodát, amely ízével, illatával, varázslatos színével teszi a szürke téli hétköznapokat, tavaszt váró meleg zsongássá.

Ezt az élményt igyekezett bemutatni november 19. napján Dolgos Anikó, és Kelemen Balázs a csényei gyerekeknek, akik az iskolában és az óvodában is várták őket. Az iskolások lelkesen fogadták a méhészeket, akik egy röpke órára kiszabadították őket a számtan rideg, kérhetetlen törvényei közül, és elrepülhettek, ha csak egy pillanatra is, a balzsamos édenkert méhdalos fái közé, ahol úgy járhattak kelhettek, ahogy kedvük engedte. Bekukkanthattak, a méhek serény életébe, megismerhették a méhesek, hajdani és mai életét, és természetesen a mézeket is megkóstolhatták, akárcsak a torkos medvebocsok. Majd egy játékos teszt következett, amit tanítóikkal, Csillával és Zoltánnal töltöttek ki, amit környezet órán ellenőriztek le.

Kelemen Balázs mesél

A teszt végén egy kis mozi várta a kisdiákokat. A filmen a darázs csapdájába sétáló telhetetlen méhecskét hiába figyelmeztették a kis elsősök kiabálva, nem hallgatott rájuk. Pórul is járt, de a történet szerencsésen végződött a gyerekek legnagyobb örömére.

A kis film után még készítettek egy közös fényképet a gyerekekkel a méhészek, aztán búcsút intettek, és az óvodába sétáltak át. Ott már talán kicsit meg is szeppenve várták őket a kicsik, szépen üldögélve székeiken, de hamarosan beleélhették magukat a méhecskék életébe, amit Anikó maga költötte versikével, és általa készített textilkönyv ábráin szemléletesen mutatott be. Majd következett a nehezen várt kóstolás, és komoly szakértőként a gyerekek szigorúan végigízlelték a mézeket, volt, amelyiket többször is, hogy azután elmondják egymásnak melyik is ízlett nekik.

Dolgos Anikó a csényei óvodában

A mézlakoma után ők is megismerhették a torkos méhecske kalandjait, a diavetítőn keresztül. Így telt el ez a novemberi nap, de remélhetőleg otthon is folytatják utazásukat a méhek, és mézek birodalmában.

Kelemen Balázs

 

Mézesnap Kanizsán        További képek         Következő:Ahol a..