Méhészhalászlé bakonyi módra

Ahogy a közmondás inti a halandó embert, miszerint derűre ború jön, úgy változott az időjárás július első hétvégéjén is. Szombaton még rekkenő hőség ontotta perzselő leheletét, az aszalódó világban, ám vasárnapra, már lehűlt a levegő. Súlyos felhők tornyosultak az égen, és az eső is meg, megeredt.

Emiatt félő volt, hogy a Rábapatyi Horgász Egyesület által meghirdetett halászléfőző verseny főszereplői, vagy inkább áldozatai, a már megboldogult pontyok háromszor áznak majd vízben, holott egy horgász közmondás úgy tartja, hogy a kifogott hal harmadszor már nem úszhat vízben, vagyis az elfogyasztott halnak már bor,- sör, - vagy pálinka lé dukál. Végül is kegyesek voltak az égiek, és nagyobb eső nélkül zajlott le a verseny, ahol a Sárvár és Vidéke Méhészegyesület is képviseltette magát. A méhészek csapatát öt fő alkotta: Horváth Antal mesterszakács, és főzésvezető, Balatoni László alaplé előkészítő, és bográcsfelelős, illetve a három kukta, Kiss Csaba, Toldi András, és Kelemen Balázs.

A méhészek egy különös halászlével rukkoltak elő, amely kiérdemelte a zsűri különdíját, amit természetesen a főzésvezető vett át. Szerencsésnek mondható az a tény, hogy a zsűri, bár késett, hisz dél helyett majd egy óra múlva ért oda, le tudta vizsgáztatni a nagyszerű halászlevet. Ugyanis dél elmúltával, a két kukta, Toldi András, és Kelemen Balázs éhesek lettek, és mi tagadás bő kanállal mertek a mustra előtt álló étvágygerjesztő ételből. Ezért aztán meg is kapták fejmosásukat a bográcsfelelőstől, és a főzésvezetőtől, ám a két éhes gyomor ettől különösebben nem szeppent meg, és jóízűen fogyasztották el zsákmányukat. Ám a léből áradó illatpára hamarosan újabb, és újabb éhes szájakat vonzott oda, és mi tagadás jócskán megcsappant a kondér tartalma, főleg akkor, mikor a sárvári méhészegyesület elnöke is megjelent kissé népes társaságával, akiket meg illő volt kiszolgálni. De végül is minden jól sikerült, a vizsga is, ami a fent említett eredményt hozta meg a méhészek számára.

Természetesen sikerült az utókor számára megszerezni az eddig féltve őrzött méhészhalászlé receptjét, amit Horváth Antal szavaival közlünk le az alábbi sorokban. Háziasszonyok, tehát figyelem!

Horváth Antal: - Először megpirítjuk a hagymát, utána kiválogatjuk a felaprított paradicsomot a paprikából, mert ugye összekevertük, de nem én, - kiált önérzetesen – hanem a fiatalember! – és a piruló Toldi Andrásra mutat, de máris menti – Természetesen ez nem lett információban megadva. /Kelemen kukta eközben szétválogatta a paradicsomot és a paprikát/. Na, megpirítjuk a hagymát, és három perc múlva beletesszük, a vékony szeletekre vágott gombát, aztán a paprikát, majd a végén, de nem a legvégén, előtte a paradicsomot. Mire ez összemaszalódott, tesszük bele a piros paprikát. Igazi színt adunk neki! S legvégén a tejfölt. Ezzel behabarjuk, utána felengedjük az alaplével, s a végén, mikor fölforr minden, akkor tesszük bele a kifilézett halat, gyönyörűen, szálkamentesen, majd a pontygombócot, amely teljes mértékben le van darálva, meg van ízesítve. A legvégén pedig a késheggyel szaggatott nokedli megy bele. S ez által elkészült a nagyon kellemes méhészhalászlé bakonyi módra pontygombóccal. Köszönjük! /hirtelen felocsúdik/ Természetesen az alaplét Balatoni kolléga állította elő nagy sebbel – lobbal a tegnapi előkészületek során!

Balatoni László: - S tegyük hozzá, nagy hozzáértéssel.

Horváth Antal: Nagy hozzáértéssel természetesen, ezt elfelejtettem mondani.

Balatoni László: - Nem ez az egyetlen, amit elfelejtettél! A pálinkát is elfelejtetted!

Horváth Antal: Direkt nem hoztam, mert lehet, hogy délután elmegyek Velembe, megnézni a gesztenyét.

Kelemen Balázs: Ne menjél már oda!

Horváth Antal: Mért, hát hova menjek?

Kelemen Balázs: Itt iszunk estig!

Toldi András: Gesztenyefesztivál van?

Horváth Antal: Nem, itt most halászléfesztivál van!

Toldi András: De Velemben!

Horváth Antal: Majd októberben!

Kelemen Balázs: S hol hallottál először erről? Erről a bakonyi halászléről?

Horváth Antal: Nem azért ugye, mikor megtanultam, az iskolában olvasni…

Balatoni László: Igaz, rosszul! /nevetés./

Hát ennyi a híres méhészhalászlé története Rábapatyon. Természetesen a velemi gesztenyemustra elmaradt, ugyanis a különböző titkos utakon érkező pálinkák, és sörök veszedelme tört a társaságra, és szerte az országban mindenki tudja, hogy a sárvári méhész igazi virtusa az, hogy nem tér ki a veszedelmek elől, hanem bátran felveszi velük a küzdelmet. 

A szakácsbrigád így tehát nagy dicsőségben tért haza, de a győzelmekre még ittak egy áldomást Toldi István portáján, míg végre nagy nehezen hazacihelődtek.

Kelemen Balázs